Mindenszentek keresztény ünnep, azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve a kalendárium név szerint nem emlékezik meg róluk. A halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje ez, így e két nap összekapcsolódik.Az ünnep kezdetei a IV. századba nyúlnak. Szent Efrém szíriai egyházatya (*373) és Aranyszájú Szent János (*407) már tud Mindenszentek ünnepérõl, melyet május 13-án, illetve pünkösd utáni elsõ vasárnap ültek meg. E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja. Nyugaton 609-ben tűnik föl elõször ez az ünnep, mikor május 13-án a "Szűz Mária, Vértanúk Boldog- asszonya és minden vértanúk" tiszteletére avatják föl a római Pantheont. Nemcsak vértanúkat, hanem valóban minden szentet november 1-jén Írhonban és Angliában kezdtek ünnepelni a 700-as években, és ez az ünnep hamarosan általános lett. Mindenszentek valamiképpen égi aratási ünnep: "a pünkösd epifániája" nevét is kapta. Az elhaló búzamagból kinövõ termést látjuk és csodáljuk. És ez az aratás még folyik: a szentek kara a teljesedés felé irányítja szemünket, a célhoz, amelyre Isten teremtett, rendelt. hozzátartozók temetőjárása már októberben megkezdődik. Helyrehozzák a sírokat, krizantémmal, őszirózsával, az elmúlás virágaival díszítik őket. Ilyenkor az ismeretlen holtakra is gondot fordítanak az emberek. Mindenszentek estéjén az eltávozottak emlékezetére megszólalnak a harangok, és gyertyák gyúlnak. Ez alatt az idő alatt a lelkek jelképesen megpihennek. Az ősök sírjánál összegyűlik a rokonság, és a halottak üdvéért imádkozik. Azokra is kegyelettel gondolnak, akik idegenben vagy ismeretlen helyen nyugszanak. Mire besötétedik, a temető számtalan gyertya és mécses fényáradatában úszik. Meghatottság és tisztelet hatja át ilyenkor a lelkeket.A Halottak napja Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048, apát 994-tõl) ered, ki emléknapul a Cluny anyaház alá tartozó minden bencésházba bevezette. Ez a rendelete (998) máig fönnmaradt. Hamarosan a bencés renden kívül is megülték; a 14. század elejétõl Róma is átvette. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért régen sokfelé számukra is megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, s a sírokra helyeztek belôle, a maradékot pedig a koldusoknak adták. Szeged környékén �mindönszentek kalácsa�, �kóduskalács� néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között. Egy néphit szerint, aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére. Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott. Nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére. Ehelyett őröltek, kukoricát morzsoltak... Az ünneplés és a gyász napjai ezek, amikor a néma könnyektől a hangos zokogásig utat törhet magának az emlékezés, a fájdalom. A novemberi hideg csendben mintha csak megelevenednének Ady Endre fájóan szép sorai: Ó hányszor kell a sírra néznünk, Hogy vigasztaljuk önmagunk, Dobjuk el a tettető álcát: Ma ünnep van, ma sírhatunk. Remenyik Sándor: A megbékélt Ady Endrének Aki messzevágyik, Csak hazáig ér el, Ha nem selyemszállal: Köt a rög kötéllel, Koporsókötéllel. Aki pártos szívvel Önszívére lázad, Földalatt lel végül Ősi hazát, házat, Nyugodalmas házat. Aki tépegeti Mint egy nyûgöt, átkot, Szívében hordozza Az a magyarságot, Igaz magyarságot. Akinek magyarul Muzsikál a vére, E bús szerelemtõl Nincsen menekvése, Sehol menekvése. Majd ha a sírodon Friss tavaszi hajtás Nő - Te is belátod: Így van ez jól, pajtás, Így van ez jól, pajtás. (1919 február)